Lelkünk tükre?

Posted by devilrib

Az én kis drágám (igen, a feleségemről van itt szó), azt tartja, hogy mindenki úgy él, ahogy játszik, és úgy játszik, ahogy él. Ezt persze a Vampire the Eternal Struggle (egyébként nagyszerű) játékkal kapcsolatban jegyezte meg. Szerintem igaza volt. Azon gondolkodtam, meg is támogatom ezt az eszmefuttatást egy régi mesével:

Történt is egykoron, hogy (mit adnak az  istenek) M.A.G.U.S. szerepjátékot játszottunk. Rajmund barátom mesélt, Róbert, a kedvese Móni és Rajmund szíve hölgye: Kriszti, valamit jómagam voltunk a történet hősei. Illetve még ott volt velünk Balambér, a mesélő által megformált NJK fegyverhordozó, aki itt a modern korban valahogy eképpen jellemeznék: A cipőmérete túlnőtte az IQ-ját. Egy szó, mint száz, Balambér, buta volt, mint a szén.

- Látod Balambér, ott vagyunk, ahol még a madár se jár! - Törte meg Miklós lovag a csendet több óra hosszú lovaglás után. A hű fegyvernök sandán felpislantott az égre, és butaságtól fátyolos, ámde határozott hangon kijelentette: “De jár!” - és, hogy kimerítő szózatának nyomatékot adjon, az égre bökött kacska kezével, ahol éppen egy magányos sólyom rótta köreit, majd eltűnt a közeli dombok mögött. Miklós felsóhajtott. Értette már, hogy Domvik jámbor szolgái miért röhögték tele az érkezésekor lekapott sapkájukat, mikor meglátták a rendház udvarán Balambér társaságában. Igazából a jámbor népség társasága egyfajta penitenciaként volt értékelhető egy idő után, mert a fátyolos tekintetű fegyvernököt neve alapján Miklós, maga választotta kísérőjének, tekintettel arra, hogy az írnok kimutatásai szerint ő járt legkevesebbszer a rendház falain kívül. A hosszú út megedzi a jellemet. “Biztos sokat beszélgetünk majd filozófiáról, vagy akár az egyszerűbb népek megannyi témáiról…” - gondolta Miklós. Keserűen belátta, hogy tévedett, bizony már az első fertályóra után. De hát Domvik útjai kifürkészhetetlenek… Hamarosan felbukkant a domb mögötti keresztútnál két csinos hölgy lóháton. Az egyikük karján az előbb látott sólyom ült békésen. Megigéző szépségük sem feledtette a lovaggal a jó modort, és az etikettnek megfelelően köszöntötte a hölgyeket, majd be is mutatkozott. A két hölgy kalandozó volt. Hogy miféle, az csak később derült ki, amikor  a kaland során mindketten megcsillantották sokrétű tudásukat. (Bizony igen hatékony páros egy fejvadász és egy boszorkány, ha összeszokott magabiztos csapatot alkotnak… ) Mindannyian látták, hogy hamarosan nagy vihar készülődik, ezért sietve egy közeli sziklás szurdokhoz lovagoltak. Gro-ugon felett nem tréfa, ha vihar kél, mert a fellegek olyan zajjal ütköznek össze az égben, mint Darton páncélkesztyűs kezei, amint megtapsol egy ügyes lovagot a mennyei lovagi tornán. A szélvihar megelőzte az esőt és a villámokat, tépte, szaggatta az utazók ruháit, csak a sziklaszurdokban találtak tőle némi védelmet. A hasadék oldalán egy barlangnyílást fedeztek fel hőseink (és kicsivel utána már Balambér is). Ahogy nagy sietve menedéket akartak keresni odabent, egy fekete köpenyes, sötét láncinggel kiegészített bőrpáncélt viselő férfi jelent meg a barlang bejáratában: Ide ugyan be nem teszed a lábad! - húzta ki magát a lovaggal szemben. - És megtudhatnám kedves uram, hogy miért? - Mert itt én lakom! (Egyébként nagyjából két perccel előttünk érkezett, szintén menedéket keresve.) - No de hát itt Gro-ugon elhagyatott vidékén? - képedt el a lovag. - Hát igen kicsit félre esik a város forgatagától, de szép a kilátás. - Felelte az idegen, miközben ramiéráján nyugtatta a kezét. - Esetleg ha megvendégelné a hölgyeket, valamint Domvik megfáradt szolgáját és annak útitársát?  (Az utitárs eközben bambán meredt maga elé, és önfeledten túrta az orrát… ) - Nem! - jött a teljesen egyszerű válasz. - Nézze uram, nem szeretnénk idekint megvárni ezt a szörnyű vihart, ha némi pénzért megengedné, hogy megszálljunk önnél… Kapzsiság villant a fejvadász tekintetében: - Fejenként egy arany! - jelentette ki. - Ja és minden páncélozott lóért is egy! - fűzte hozzá gyorsan. A lovag rezzenéstelen tekintettel számolta le a férfi tenyerébe az öt aranyat.  -  Fáradjanak beljebb! - nyájaskodott az újsütetű vendéglátó, olyan vigyorral az arcán, melyet még egy hétpróbás kiélt öreg róka is elsápadva csodált volna meg…

A játék a lélek tükre. Vagy inkább a trükkje?